Tanúsítványok

Tanúsítványok és felülvizsgálati jegyzőkönyvek

 

A közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverekkel szemben támasztott követelményekről szóló 3/2018. (II. 21.) BM rendelet szerinti tanúsítvánnyal kell rendelkeznie az iratkezelő szoftvernek, amelyet a közfeladatot ellátó szerv használhat.

Ez az alapvetés, valamint a szakmai kihívás is motiválta a DMS One Zrt.-t, hogy a közszféra számára elérhető szoftverei elsőként szerezzék meg az országban az új tanúsítási rendeletnek megfelelő tanúsítványt. Ennek a kihívásnak eleget téve 2018. szeptember 5-én az országban elsőként teljesítettük a Belügyminisztérium által meghatározott új kritériumokat, és kaptuk meg a vonatkozó tanúsítványokat. A 3 év leteltét követően a kötelező szoftvertanúsítási eljárást sikeresen lefolytattuk, így 2021. szeptember 6-án szoftvereink újabb 3 évre megkapták a 3/2018. BM rendeletnek való megfelelést igazoló tanúsítványokat.

Tanúsítványainkat alább tekintheti meg a “MEGTEKINTÉS” gombra kattintva:

 

Tanúsítvány – DMS One Compact 4.0 rendszer

 

Budapest, 2021. szeptember 6.

Tanúsítvány – DMS One Compact Plus 4.0 rendszer

 

Budapest, 2021. szeptember 6.

Tanúsítvány – DMS One Ultimate 4.0 rendszer

 

Budapest, 2021. szeptember 6.

Használható minősítésű iratkezelési szoftver A szoftverrendelet 2. számú mellékletében található követelményrendszer szerint a legalább 60 pontot elérő, tanúsítással rendelkező iratkezelési rendszer „használható” minőségi jelölést kap, melyből következtetni lehet arra, hogy a program a kötelező követelményeken túl mennyire támogatja az elektronikus ügykezelést.

Nem csak iktató program. Komplex iratkezelő és elektronikus ügyintézési rendszer.

Tanúsított rendszerünk precízen támogatja az iratkezelés alapfolyamatát az érkeztetéstől az ügyintézési feladatokon át a levéltárba adásig. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően elsőként valósítottuk meg a különféle e-ügyintézési szolgáltatásokhoz való kapcsolódást is. Szoftverünk kezeli a Hivatali Kapun keresztül érkezett különféle (ePapír, iForm) küldeményeket, automatikusan érkeztet, iktat és akár ügyintézőre szignál, lehetővé teszi az elektronikus aláírást pl. AVDH DHSZ-szel, és az e-aláírással ellátott dokumentumok tömeges kiküldését is elvégzi.

KapcsolatfelvételDemókérés