Iratkezelő és elektronikus ügyintézési keretrendszer a közszférának

A DMS One szoftvere nem csak egy iktató-iratkezelő program. A legmodernebb elektronikus közszolgáltatásokat is támogató, komplex elektronikus ügyintézési rendszer. Piacvezető szoftverszállítóként két évtizedes tapasztalatunkat és szakértelmünket állítjuk a közszféra szolgálatába. Rendszerünkre az országban elsőként szereztük meg a 3/2018. BM rendeletnek megfelelő tanúsítást.

Hozza ki a maximumot szervezetéből!

Jelentős referenciaállományunknak köszönhetően a legkülönfélébb területeken dolgozó szervezetekbe vezettünk már be iratkezelő és elektronikus ügyintézési rendszert. Szinte biztos, hogy tanácsadó kollégáink találkoztak már azzal a problémával, ami az Ön szervezete életét is nehezíti, így pontosan tudni fogják, hogyan oldják meg azt.

Központi közigazgatás

2018. január 1-jétől új időszámítás kezdődött a minisztériumi háttérintézmények életében. Az e-ügyintézési törvény hatályba lépésével szigorú követelményeknek kell megfelelni. Az Ön iktató rendszere is felkészült a változásokra?

Önkormányzatok

A Magyarország összes önkormányzatát kiszolgáló önkormányzati ASP rendszerben a DMS One tanúsított szoftvere biztosítja az iratkezelő alkalmazást. Ezzel 3000 önkormányzat iratkezelési folyamatait segítjük nap mint nap.

Egészségügyi intézmények

A hazai kórházak több mint 80%-a már a DMS One rendszerét használja. A klasszikus iktatási feladatok támogatásán túl EcoSTAT integráció teszi teljessé a beérkező és kimenő számlák, valamint a szerződések kezelését.

Oktatási intézmények

Legyen szó egy hatékony iktató szoftverről a közoktatásban, vagy az iratkezelés alapfunkcióin túlmutató komplex rendszerről egy felsőoktatás intézmény esetén, tanúsított ügyiratkezelő rendszerünk jelesre vizsgázott!

Kulturális és közhasznú intézmények

Az iktatás csak az alap. A véleményezési és jóváhagyási folyamatok elektronikus útra terelésével, speciális dokumentumtárakkal, a pályázati dokumentációk strukturált kezelésével segítjük az intézmények munkáját.

Állami és önkormányzati vállalatok

Átlátható szerződéskezeléssel, elektronikus jóváhagyással, egységes és egyedi fejlesztésű dokumentumtárakkal és a legmodernebb kormányzati szolgáltatásokkal felvértezett iratkezelő szoftvert várja!

  • Legyünk elsők Szoftverünket elsőként tanúsítottuk 2006-ban. Azóta is elsőként felelünk meg a jogszabályoknak, így Ön is elsőként teljesítheti a követelményeket.

  • Elektronikus ügyintézés Egyszerű iktató program helyett komplex e-ügyintézési rendszert kínálunk kompromisszumok nélkül, mely megfelel az e-ügyintézési törvénynek és a 3/2018. BM rendeletnek.

  • Postai SZEÜSZ Magyarországon elsőként valósítottunk meg postai SZEÜSZ integrációt egyik ügyfelünknél, és elsőként csatlakoztunk más Szabályozott Elektronikus Ügyintézési Szolgáltatásokhoz is.

  • Közbeszerzések Az elmúlt 20 évben jelentős tapasztalatot szereztünk a különböző eljárásfajtákban, a projekteket két, közbeszerzési referensként vizsgázott kolléga is segíti.

  • Testreszabható Teljesen a szervezet igényeire és munkafolyamataira szabható iratkezelő rendszer, akár egyedi fejlesztési igények megvalósításával is.

  • Adatmigráció A Magyarországon fellelhető összes iktató rendszerből migráltunk már adatokat a DMS One tanúsított iratkezelő és e-ügyintézési szoftvereibe.

  • Bevezetési módszertan Több mint 10 éve hatékonyan működő bevezetési módszertanunk és felkészült tanácsadóink biztosítják a projektek sikerességét.

  • Ügyfélszolgálat Hat fős support csapatunk rugalmas hozzáállással, gyors reagálási időkkel és megújult ügyfélszolgálati portállal áll ügyfeleink rendelkezésére.

20+

Év tapasztalat

A dinamikusan változó intézményi és jogszabályi környezethez rugalmasan alkalmazkodunk: stabil szoftverünkkel az előírásoknak való megfelelést prioritásként kezeljük

70

Integrációs lehetőség

Hivatali Kapu, SZEÜSZ-ök, közhiteles adatbázisok, ügyviteli rendszerek, gazdálkodási, pénzügyi szakrendszerek, dokumentumhitelesítő és irodai alkalmazások.

50

Millió dokumentum

25 ezer felhasználónk több mint 50 millió dokumentumot kezel szoftvereinkkel évente fennakadás és performancia probléma nélkül.

3000

Önkormányzati ASP

Az önkormányzati ASP rendszer keretében már több mint 3000 önkormányzat használja a DMS One tanúsított iratkezelő rendszerét a hivatali munka támogatásához.

Elsőként feleltünk meg a 3/2018. BM rendelet előírásainak

A közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverekkel szemben támasztott követelményekről szóló 3/2018. (II. 21.) BM rendeletnek való megfelelés elsődleges szempont volt a DMS One számára. Szoftvereink új verziói elsőként teljesítették a Belügyminisztérium által meghatározott új kritériumokat, így 2018. szeptember 5-én megkapták a vonatkozó tanúsítványt. A 3 év leteltét követően a kötelező szoftvertanúsítási eljárást sikeresen lefolytattuk, így 2021. szeptember 6-án szoftvereink újabb 3 évre megkapták a 3/2018. BM rendeletnek való megfelelést igazoló tanúsítványokat.

DMS One Ultimate 4.0 rendszer tanúsítvány

DMS One Compact plus 4.0 rendszer tanúsítvány

DMS One Compact 4.0 rendszer tanúsítvány

Használható minősítésű iratkezelési szoftver A szoftverrendelet 2. számú mellékletében található követelményrendszer szerint a legalább 60 pontot elérő, tanúsítással rendelkező iratkezelési rendszer „használható” minőségi jelölést kap, melyből következtetni lehet arra, hogy a program a kötelező követelményeken túl mennyire támogatja az elektronikus ügykezelést.

Nem csak iktató program. Komplex iratkezelő és e-ügyintézési rendszer.

Tanúsított rendszerünk amellett, hogy precízen támogatja az iratkezelés alapfolyamatát az érkeztetéstől az ügyintézési feladatokon át a levéltárba adásig, elsőként nyújtja a különféle e-szolgáltatásokhoz való kapcsolódást is. Szoftverünk kezeli a Hivatali Kapun keresztül érkezett különféle (ePapír, iForm) küldeményeket, automatikusan érkeztet, iktat és ügyintézőre szignál, de akár aláírhat vele pl. AVDH DHSZ használatával és tömegesen küldheti ki az e-aláírással ellátott dokumentumokat. Rendszereink látják a közhiteles adatbázisokat és a NAV online számlarendszeréhez is kapcsolódnak.

Kapcsolatfelvétel Demókérés